--------------------------------------Másnap----------------------------------------
Másnap mondhatni inkább magamhoz tértem, mint felébredtem. Rohadtul fájt a fejem, nem tudtam mi történt előző este és marhára másnapos voltam... De azt tudtam, hogy Alexx-el összevesztem és hogy beszélnem kéne Naomival... tényleg nem ártana rendezni a dolgokat...szeretem, és szükségem van rá.
Amikor kimentem a konyhába, ránéztem az órára... délután 2...remek, egy fél napot átaludtam.
Ritka szarul érzem magam...a veszekedések, a srácok kidobtak. Nyakig ülök a szarban, egyedül. Vagyis talán aki velem van, az maximum Alexx..illetve velem volt. Rendesen összevesztünk tegnap, így kimondott mindent, amit gondolt.. Szóval végül is tényleg egyedül.
Lehet, hogy sosem volt velem?
Meg azért ez a Beki is, csak ő kevesebbet tud.
Egyiknek sem akarom, hogy vége legyen..se a barátságnak a fiúkkal, se a kapcsolatnak.. Beszélnem kell velük -Megpróbálom helyrehozni..-gondoltam.
Úgy döntöttem, hogy írok egy SMS-t Naominak, hogy találkozzunk:
"Kérlek gyere el a sarki kávézóhoz 9-re"
Adz
-Szia, jó hogy eljöttél!- néztem rá.
-A lényeget mondd, minek rángattál ide?! - kérdezte ridegen.
-Én csak...szeretném megbeszélni a dolgokat..
-Szeritem meg nincs miről beszélnünk!- már sarkon is fordult.
-Ne már, várj!!- állítottam meg.-Miért vagy ilyen velem? Miért csinálod ezt?- kérdeztem zavarodottan. - Annyira...más lettél.Én nem ilyennek ismertelek meg. Mi lett veled?
-Hogy velem mi lett?!- csattant fel. -Nos, nem is tudom ki itt a függő barom!! Egy mocskos drogos vagy, semmi más! Soha sem kellettél!-nézett a szemembe.
Ez a mondat belémégett.
-Mi?!
-Sosem kellettél! Csak a pénz kellett.Milyen naív vagy..-nevette el magát gúnyosan.
Ezen a ponton éreztem, hogy ez menthetetlen. Már nem is akartam megmenteni.
-Te kis fasz, hogy lehettél ilyen könnyű préda..-majd megfordult és elment.
Én ott álltam az utca közepén, ledermedve. Egyszerűen nem értettem, hogy volt képes.. De ami durvább, hogy bedőltem és minden szavát elhittem. Szerettem. Fontos volt. Ő volt az, akiben megbíztam, a mindenem. Miközben ő átvert, megvezetett és átbaszott. Mégis hogy lehettem ekkora marha?!
Hazaindultam. Teljes üresség uralkodott el rajtam. Nem láttam értelmét semminek. Rohadtul fájt amiket mondott. Azt hittem számíthatok rá.
Ahogy beléptem a lakásomba, a kabátomat feldobtam az akasztóra, a cipőmet meg berúgtam a sarokba. Dühömet az első kezembe akadó tárgyon töltöttem ki, ami a telefonom volt. Teljes erőmből falhoz vágtam, a darabjai szétrepültek.
Egyenesen a fürdőszoba felé vettem az irányt, kezembe vettem a kis üveget és a konyhába mentem vele. A hűtőböl előkaptam egy üveg Jack-et. A nappaliban leültem és bekaptam vagy három szem Oxyt. Ittam rá egy kis piát. Rendesen fejbevágott ez a kombó, de nem eléggé. Még mindig fájt ami történt. Kibotorkáltam a fridzsiderhez és kikaptam egy újabb üveg alkoholt. Azthiszem vodkát, mert a Jack-et már megittam...
Innentől már totál bezsibbadtam, nem éreztem semmit. A tabletták is egymás után fogytak.
Hogy hányat vettem be?
A fene tudja, nem számoltam...
Már a fél üveg Kalinka is elfogyott, én meg csak fel-alá járkáltam a lakásban. A konyha környékén megszédültem mint állat. Amilyen gyorsan tudtam, elindultam a kanapé felé, de nem sikerült elérnem. Egyszer csak elestem és elsötétült minden. Mintha a filmszalagot elvágták volna.
*Alexx szemszöge*
Próbáltam hívni Adam-et. Lehetetlen elérni. Sem az SMS-ekre nem válaszol, nem veszi fel ha hívom. Ez szokatlan. Mindig is tudtam vele beszélni, amikor hívtam egyből válaszolt. Aggódom miatta, lehet hogy baj van.. Úgy döntöttem, hogy elmegyek a lakásához. Muszáj tudnom, hogy mi van vele. Nehéz időszak a mostani, félek, nehogy valami hülyeséget csináljon. Ráadásul elég rendesen összevesztünk a múltkor... Olyan dolgokat vágtam a fejéhez, amit sosem akartam volna, csak az idegesség hozta ki belőlem. Gyorsan felöltöztem és elindultam. Nem lakott olyan messze, de mégis futólépésben mentem. Út közben is 3-szor próbáltam hívni, de még mindig semmi.
-Mi a sz@rt csinálsz, Adz...-gondoltam magamban.
Amint odaértem a társasház kapujához, felcsengettem a lakására, hátha. A kaputelefon hosszasan csengett, azonban nem vette fel senki. Nem tudtam bemenni a kapun, hisz nem volt kulcsom és a kódot sem tudtam. Hála a jó égnek, egy idős hölgy éppen jött ki. Arrébb álltam, udvariasan kiengedtem majd az utolsó percben elkaptam az ajtót, ami majdnem becsapódott. Nagyot löktem rajta, a vaskapu hatalmas robajjal csattant az ajtófélfán. Az ajtóval szemben lévő felvonóhoz siettem. Türelmetlenül nyomkodtam a lift hívógombját, amit éppen elhívtak előlem. Remek. A lift megy fel a 15.-re én meg megyek a 8.-ra.
-Nincs nekem erre időm!-idegeskedtem félhangosan és megiramodtam a lépcső felé. Igen, rengeteg lépcsősort kell megmásznom ahhoz, hogy feljussak a 8.-ra, de nem érdekel, mennem kell és kész.
Már az 5.-en jártam, majd' megfulladtam, de szaladtam tovább felfelé.
Amikor felértem a 8.-ra, a szememmel egyből keresni kezdtem az ajtaját. Odarohantam és a pillanat hevében a lehető legfinomabban kopogtam be rajta. Nem nyitott ajtót senki. Közelebb léptem a bejárati ajtó melletti nagy ablakhoz,hátha azon láthatok valamit. Bukóra volt nyitva, de a függöny takarásától csak éppen hogy be lehetett látni a nappaliba. A félhomályban nehéz volt észrevenni, hogy mit látok. De ahogy néztem, elszörnyedtem. Adam-et láttam, feküdt a földön, és egy kis üveg volt a kezében. Nem mozgott, csak ott feküdt. Egyre idegesebb voltam...már vadul dörömböltem az ajtón, harmadszorra is eredménytelenül. Rohadtul ideges voltam, kétségbeesetten agyaltam, hogy hogyan juthatnék be. Ajtó zárva, kulcsom nincs, az ablak bukóra van nyitva, nem férek be..hacsak nem.. -Neem, az kizárt.-gondoltam magamban.
Visszapillantottam az ablakra, majd a kezemre. Így bejuthatok..-futott át az agyamon. A pulóverem ujját az öklömre húztam, behunytam a szemem és teljes erőmből ütöttem be az ablaküveget. Két újabb csapással nagyobbra ütöttem a "nyílást" , hogy bemászhassak rajta. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fájt, mert állatira fájt. Az üveg így is több helyen elvágta a kezem, az apró szilánkok belefúródtak a kézfejembe. Megtámaszkodtam a párkányon, ahol megint a törött üvegbe tenyereltem, de most ez érdekelt a legkevésbé. Már mindkét kezemből ömlött a vér, a ruhámból csepegett a földre.
Felugrottam a kis peremre, majd pedig be a szobába. Az sem érdekelt, hogy az emberek hallották-e a csörömpölést vagy nem, ennél sokkal fontosabb volt, hogy mi van Adz-el. Azonnal odarohantam a fiúhoz, aki továbbra sem mozdult. Hiába szólongattam, ráztam, nem reagált. A sötétben semmit sem láttam, ezért egy pillanatra felpattantam mellőle, hogy felkapcsoljam a villanyt. Az arca már véres volt a kezemtől. Majd továbbra sem mutatott semmi életjelet, remegő kézzel elővettem a telefonom és gyorsan tárcsáztam a mentők telefonszámát:
-H-h-haló!! Gyorsan küldjenek egy mentőt, a barátom bevett valamit és nincs magánál, nem reagál semmire, kérem segítsenek gyorsan!!-már majdnem sírtam.
-Haló, mondja meg hol van pontosan!-érkezett a határozott válasz.
-Michigan Street 31, nyolcadik emelet 2-es ajtó!-hadartam el gyorsan.
-Azonnal ott lesznek a kollégák!-majd a diszpécser letette.
-Édesjóistenem Adam..hallasz?! Térj magadhoz, kérlek!!- kétségbeesetten próbáltam magához téríteni őt. Lélegzett, de fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Nem mozdultam mellőle, a szívem kalapált, könny szökött a szemembe. Kivettem a kezéből a kis, barna gyógyszeres üveget, amin egy kopott, régi címke volt, ennyi látszott a rajta levő szövegből: "O....ontin" . Nem tudtam mi az, csak sejtettem...
A mentők nagyon hamar megérkeztek, mégis egy örökkévalóságnak tűnt. Kopogtak az ajtón, én pedig felugrottam és kinyitottam. 4 férfi rontott be rajta, egy hordozható betegággyal.
-Nappali!-ennyit kiáltottam utánuk, ebből tudták hova kell menniük.
Utánuk siettem, mire beértem a szobába, ők már Adam körül térdeltek, a pulzusát ellenőrizték és fél perc elteltével már a betegágyon volt. Három férfi elindult vele kifelé. Ketten vitték őt, egyikük pedig a szabad utat biztosította nekik. A negyedik férfi összepakolta a felszerelésüket egy táskába, és odalépett hozzám.
-Mi történt pontosan?
-Én-énn..nemtudom, ideértem és így találtam, nem reagált semmire.-már nem bírtam tovább, már zokogtam.
-B-bbe-bemehetek a kórházba?-kérdeztem remegő hangon.
-Jöjjön velem, siessünk!-majd kiviharzott az ajtón, én pedig utána. Az ajtó előtti folyosón már egy jó pár ember állt, bámészkodtak. Ahogy elmentünk előttük, kérdezősködtek, hogy mi történt. Csak annyit tudtam odavetni egy hölgynek, hogy legyen kedves vigyázzon a lakásra, ugyanis a betört ablak miatt hiába zárjuk be az ajtót...
A mentős úr és én pedig egyenest a liftbe szaladtunk, ami pont jókor volt jó helyen. Villámgyorsan lent voltunk a földszinten, ahol kirontottunk az ajtón, be a mentőautóba, ami szirénázva indult el amint beszálltunk. Ekkor már Adam ott volt bent, ketten álltak körülötte megint, a harmadik férfi pedig a vezetőülésen ült. Szívszaggató érzés volt ott ülni, fél méterre tőle, tehetetlenül. Látni, hogy nincs magánál. Kétségbeesetten figyeltem az urakat, hogy mit csinálnak, amikor valaki kizökkentett:
-Mi történt a kezeddel? -fordult felém az egyik fickó.
-Így jutottam be a lakásba..az ablakon át.-válaszoltam.
-Kézzel törted be?!-lepődött meg.
-Nem volt más választásom. Az ablakon át láttam, hogy ott fekszik és nem mozdul.
-Mindjárt ott leszünk a kórházban, ott ellátnak majd téged is.
-De ugye előbb őt fogják??-kérdeztem vissza ijedten.
-Persze, már itt is vagyunk.
Mindannyian felugrottak és kinyitották az autó ajtaját, én nem tudtam hová nézzek, mit csináljak. Odasimultam az autó falához, hogy ne legyek útban amíg ők kiemelték a hordágyat és begurították az épületbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése