10. Wicked Game

Sziasztoook! :)

Íme a következő rész, ami szintén felesben íródott. Bekiéknél áll a bál, Adam pedig feltárja a lelkét Alexx-nek.
(Remélem nem drámáztam túl, és azért még élvezhető lett a vége is...)
Üdv.: Alexx :)
------------------------------------------------------------------------------------------

*Beki szemszöge*
-Anyaaaa, szerinted melyik pulcsiba fér bele a gipszem??-kezdtem húzogatni a kedvencemnek a karját, és továbbra is komoly maradtam.. De nehéz volt, mivel anya felvont szemöldökkel, és tátott szájjal nézett egy kötényben. Ez megint mit sütött ki? Mármint tényleg.. vajon minek van ilyen förtelmes szaga..
-Szerintem egyikbe se, de ha..
-De ha, most azonnal nem veszed ki azt a valamit a sütőből, én egy szál rövid ujjúban fogok a kávézóba menni!-mondtam fintorogva, és befogtam az orrom.
  -Jó-jó kiveszem, amúgy ez, cukkini lett volna!
-De honnan szedtél tél közepén.. áh nem érdekel.-legyintettem, és egy másik pulcsit kezdtem nyújtogatni. Ez volt körülbelül a 3. ami a kezemre szorult, és arról ne beszéljünk, hogy hány volt szétdobálva a nappaliban. -Ááh, feladom!-kiáltottam, és elővettem egy régi vastag mellényt, és rávettem a nagy bunda kabátom. A mellénynek nincs ujja, abba nem szorulok bele, és a kabátom meg eleve vastag, abba beleférek!
-Szia anya elmentem, majd jövök!-kiáltottam, és már kint lettem volna, ha valaki nem fogja meg a kezem a kilincsen, és ránt vissza. Ajh, de késésben vagyok.. megint.
-Nem nem.. nem mész te sehova!-mondta szigorúan.
-De az előbb tettem említést arra, hogy a kávézóba megyek, Alexxhez.-beszéltem tagolva lassan, hátha akkor enged a döntésén.
-Nem, mert azt mondtam, mond le, és ne is számíts nagyon programra. Maximum, mikor bejössz velem az irodába tárgyalni az ügyvéddel. Míg te nyugodtan aludtál, én már kora reggel intézkedtem. Fel lettek jelentve!
-Hogy mit csináltál?-akadtam teljesen ki. Az oké, hogy kiborul, de basszus, mire jó ez, mit akar ezzel elérni?? A sajtó középpontja akar lenni, vagy mi?
-Jól hallottad, és bármennyire is szereted őket, ellenük fogsz tanúskodni a bíróságon, mert ebből az lesz!-mondta önelégülten. Jó oké.. kész. Anya sosem volt, egy fakalapos tuskó, aki képes bosszút esküdni, vagy hasonló, de most határozottan ezt érzem. Eddig mindig az engedékenyebb szülők közé tartozott, bár eddig mondjuk oka sem volt arra, hogy ne erősítse azt az oldalt. Sosem voltunk a tesómmal bénák, és ezért sok helyre ellettünk engedve. Talpraesettek vagyunk, ezt sokszor mondta. Most meg egy kéztörésből ekkora cirkuszt?!
  Mérgesen beviharoztam a nappaliba, a cipőmet levágtam a sarokba, levettem a kabátomat, behajítottam a szekrénybe, és felmentem.
-Nem igaz, mi értelme ennek az egésznek? Semmi! az égvilágon.. Mit fog ezzel elérni? A kedvenc együttesem gyűlölni fog, ami miatt bíróságra kell járniuk, én is utálni fogom magam, a sajtó főtémája leszünk, és ami a legrosszabb, elvagyok mindentől tiltva.. Hogy lehet ezt kibírni??! Mármint akiknek szigorúak a szülei azok hogy bírják?-zsörtölődtem félhangosan.
-Nesze egy macska, stresszoldóóó!-azzal a kezembe nyomott valami szőröset, a szobájából kijövet Lea.
-Neeeeem, ne sózd, rám csak mert te nem fogod figyelni, hogy le megy-e vagy nem! Nem leszek a macska felügyelőd!-mondtam hangosan.
-Oké, oké, csak ne ordíts, ha vigyázol rá míg vissza nem jövök, akkor kapsz, 3$-t. Na?
-Oké!-rántottam vállat, majd bementem a macskával a kezemben a szobámba. Még mindig tombolok! Legszívesebben ordítanék egy nagyot. Bár anya keveset mondott mindent elárult amit akartam.  De mielőtt elkezdek vele vitázni felhívom Alexx-et és bocsánatot kérek, hogy lóvá tettem.
-Hellóó, van egy kis gond..-szóltam a mobliba.
-Mi az?-kérdezte gyorsan.
-Háát.. anya balhézik, nem mehetek sehova, és ne mond, hogy próbáljam meggyőzni, nem tudom.. Próbáltam, de nem enged, a rosszabb, hogy tényleg feljelentette a srácokat!!! És engem is bele rángatott, azt szeretné, ha a kedvenceim ellen tanúskodnék, mert ő váltig állítja, hogy lesz bíróság, De így megutálnak! Ahh, miért van az, hogy a jóval jön egy rakat rossz is?!-siránkoztam a telefonba.
-Oké, figyelj.. A baj az, hogy én már itt vagyok a kávézóban, tök egyedül. Ehhez pedig nem tudok mit hozzáfűzni. Nem tudom, mit kéne tennünk de gondolkodok. Viszont ismerek, valakit aki segíthet ezzel kapcsolatban. Mármint megkérdezhetem a véleményét.. Híresség, és beszélőőőőő viszonyban is vagyunk!-lett a végére vidámabb a hangneme.
 -Adam?
-Yep! Felhívom, hátha..-hallgatott el egy darabig, aztán hatásszünet..- most lépett be, leteszem szia.
-De várj...-és jött a hang ami jelezte, a vonal megszakadt.. Hát ez cool.

*Alexx szemszöge*

-Hupsz, kicsit túl hamar nyomtam ki...Lehet, hogy még nem fejezte be...na mindegy..-futott át az agyamon miközben beleszürcsöltem a forró teámba.
-Szia Adam! -köszöntem a fiúnak,amikor odalépett a pulthoz.
-Hali! Te hogy-hogy itt?
-Bekivel taliztam volna, de mégsem tudott jönni. Amúgy pont jó, hogy összefutottunk, mert majd Beki nevében szeretnék kérdezni valamit. Öhmm, és te mi járatban vagy?-kanyarodtam vissza a témához.
-Ja, én csak egy kis magányra vágytam...megint..
-Azért, mint múltkor?-kezdtem "gyanakodni".
Csak egy bólintással válaszolt a kérdésemre.
-Akkor nem rendeződnek a dolgok?
-Nem igazán..még talán romlanak..
-Miért, mi történt?-úgy éreztem, mintha valamit elhallgatna.
-Semmi, csak megint összevesztünk...és kiraktak a hotelból.
-Micsoda?!De miért?Hova mész így?!-törtek ki belőlem a kérdések.
-Azt még nem tudom..-halkult el a hangja.Miközben az asztalra támaszkodott, valami kiesett a kabátja zsebéből.Lehajoltam, hogy felvegyem, de egy kicsit elcsodálkoztam... Egy levélnyi, valami fehér gyógyszer volt,nagy O betűkkel rajta. Mire megfogtam, gyorsan kikapta a kezemből és visszatömte a zsebébe.
-Az mi volt?-kérdeztem tőle szemrehányóbb hangon, mint ahogyan szerettem volna.
-Tökmindegy!-emelte fel a hangját.
-Nem,nem mindegy!Mi az?-már kicsit túl kíváncsian, és aggódva tettem fel a kérdést, és én is meglepődtem hangnememen. Mire kellene neki az?Most már egészen biztos voltam benne, hogy a nézeteltéréseken kívül valami más oka is van annak, hogy kirakták a hotelból a srácok.
-Semmi,oké?!Most inkább megyek...-ugrott fel a székről és idegesen indult el az ajtó felé.
Ekkor hirtelen beugrott az az este, mikor először találkoztam velük, és hazavittek. Amikor Adam bekapott valami tablettát...Tuti biztos, hogy most az esett ki a zsebéből!!A "hangulatnövelő"!Basszus..
-Köszönjük,viszlát!- vágtam oda 5 dollárt a pultra a pincérnő elé, és kirohantam a kávéházból.
Nem volt sok ember az utcán, hamar észrevettem őt és utána kiáltottam:
-ADAM GONTIER,MIT VETTÉL BE??-a hangomból sugárzó ingerültséget felváltotta a kétségbeesettség.
Állati hangosan ordítottam.De nem szándékosan....
-MIT SZEDSZ?- törtem ki újra.
-Az ég szerelmére, maradj már csendben!!!- sziszegte, miközben már felém tartott.
-Mi volt az??-kérdeztem egy fokkal nyugodtabban.
-Figyelj...menjünk már valami kevésbé forgalmas helyre....
-Jó, de elmondod?? -nem szálltam le a témáról.
-El, csak gyere.
Valami elhagyottabb parkba "vitt".Üres, kopott padok, vékony ösvények. Gyönyörű, fehér hó fedett mindent. Néma csendben sétáltunk körülbelül 2 perce..amíg egyszer csak le nem ült egy padra.
-Nos?- néztem rá kérdőn.
-Mit szeretnél tudni?-kerülgette a témát.
-Mi volt az a tabletta, ami kiesett a zsebedből?-tettem fel a komplett kérdést.
-Az....fájdalomcsillapító....OxyContin.-válaszolta.Hallottam már ezt a nevet valahol...
-És mire szeded?
-Hát...hogy "kikapcsoljam" a nyomást...és jobban érezzem magam..legalább egy kicsit.
-Drog, igaz?-kérdeztem lényegre törően.
-Az.
-Miért?
-Mert sok a nyomás. Sok a fájdalom. Túl sok.
-Mióta tart ez?-sokkoló érzés volt, hogy a sejtésem beigazolódott.
-Fél éve..nem tudom..
-Mennyit használsz?
-10-20 szem talán..mikor mennyit..
-Hetente?
-Naponta...-hajtotta le a fejét.
-Úr-Isten...-tagoltam el a szót ijedtemben. -Ki tud még róla?
-Naomi...és neki köszönhetően már a srácok is...
-Ezt hogy érted, hogy neki köszönhetően?Nem te mondtad el?
-Nem...megbíztam Naomiban és elárultam neki..de megzsarolt, hogy ha 1 hét alatt nem tudok leállni...elmondja Brad-éknek..
-Ezt nem gondolhatta komolyan??!!1 hét?!
-Én abba akarom hagyni!De nem bírom, egyszerűen nem megy!!Csalódást okozok mindenkinek!Mindent tönkretettem!És ez....-csuklott el a hangja,miközben arcát a kezébe temette.Mindkét keze remegett...
Hallottam a hangján, hogy nem bírja tovább. Tudtam, hogy már sír...
-Ss-sse-segítségre van szükségem...-nézett rám könnyes szemekkel.
-Összeomlott mindent körülöttem..-folytatta-az egész életem. Naomi szóba sem áll velem, a bandából kitettek. Egy rohadt,hajléktalan drogfüggő vagyok!!Semmi más!!Én tehetek mindenről!
Szörnyű volt látni, azt az elkeseredést, a haragot a szemében. És a legrosszabb az egészben az volt, hogy tudtam, mindezt a haragot saját maga iránt érzi. Egy elhagyatott padon ülünk, és mindent elárult nekem. Minden porcikám mozdult volna, hogy segítsek neki. De fogalmam sem volt, hogyan... Tudtam, hogy szüksége van valakire, aki meghallgatja. A legtöbb amit abban a percben tehettem,az volt, hogy átöleltem.
Nem valami nagy gesztus, de talán használt...Úgy tűnt, hogy kicsit könnyített a helyzeten..Már kezdett megnyugodni...
-Figyelj...és...ki fog segíteni? Mármint, csak ők tudnak róla?-kezdtem pozitívabb irányba terelni a dolgokat.
-Meg te...-egészített ki.
-Ha..hagyod, hogy segítsek...akkor segítek...
-Hagyom,persze.Köszönöm.Tényleg, hogy itt vagy és meghallgattál, hálás vagyok!
-Már hogy ne lennék, futottam volna el, vagy mi?!-próbáltam oldani a hangulatot.
Sikerrel jártam, mosolyt csaltam az arcára. A szemei vörösek voltak a sírástól, de mosolygott.
Az én szemembe is könny szökött, attól hogy így láttam őt...
-Na, de most ne a szomorúsággal foglalkozzunk! Azzal csak mélyebbre ásod magad, inkább gyere, építsünk hóembeeeert!-néztem a fiúra.
Elmosolyodott a hülyeségemen és elindultunk a közeli domb felé.
-Építsük oda, fel a dombra!-mutattam a "csúcsra".
-Legyen.-egyezett bele.
Ahogy másztunk felfelé, a fagyott hóban megcsúsztam, és fél úton elhasaltam és lecsúsztam a dombról.
-Basszus.-ezen csak nevetni tudtam.De ahogy láttam, Adam is. Úgy tűnt, hogy már oldódik a rosszkedve és kezdi elfelejteni a gondjait.
Mindketten felmarkoltunk egy hógolyónyi havat és elkezdtük görgetni. Adz gyorsabban haladt mint én...
Az én gömböm véletlenül elszabadult és legurult a dombról...ki a járdára.
-Jáájjisteneeemm- eredtem a hóemberünk leendő pocakja után.
Szerencsére nem vasalt ki senkit a hatalmas guruló golyó, de egy előnye azért volt a szerencsétlenségemnek: Különösebb erőfeszítés nélkül sikerült rövid idő alatt sokkal nagyobbra csinálni.
A domb alacsonyabb részén felszenvedtem a gömböt a tetőre.
-Tegyük össze!-tört ki belőlem a kisgyerek.
Még jó, hogy volt velem egy erős férfi(<-- a lehető legjobb), aki könnyedén felpakolta a művünk darabjait egymásra. Miután teljesen elkészültünk, elégedetten vágtam le magam a földre, majd a fiú is.
-Micsoda "gonosz játékokat" űz velünk az élet...-gondoltam magamban.