9. More Than This

 Ezt a részt  most ketten hoztuk össze kezdődik az én szemszögemmel, aztán majd lesz Alexx-é is!! Jó szórakozást!
Alexx & Beki


Már vagy 20 perc telt el mióta Alexx anyuja bevitt a röntgenhez. Most épp arra várunk, hogy behívjon, és elmondja, hogy mi van a kezemmel.
-Anya ne csináld már, csak a jobb kezem, lehet nincs is eltörve, az  egész a tömeg miatt volt!!-utaltam itt arra, hogy mióta ide értük, egy folytában azt mondogatja, hogy "én mondhatom hogy vigyázzanak!!" meg " Beperelem őket, amiatt, hogy a rajongóik eltaposták a lányomat!" meg hasonlók.. Anyáskodik oké, de ezt eddig sose tette "ennyire".
-Öm.. gyertek be!-szólt halkan Alexx anyuja, egy fehér köpenybe burkolózva.
-Na, mivan vele? -faggatózott anya.
-Hát ami azt illeti, valaki nagyon-nagy darab eshetett vagy léphetett rá, mivel, igen, sajnos eltört, de eléggé zúzódott is. Gyertek menjünk át a gipszelőbe.-mondta olyan igazi orvososan, és átvezetett egy másik nagy fehér ajtós szobába.
-Hát ez remek, látom tudsz te vigyázni magadra.. A jobb kezed mi?-mérgelődött anya.. az igazat megvallva az elejétől éreztem már, hogy eltört.-Még jó, hogy balkezes vagy!-tört ki megint.
-Anya nyugi már ez csak egy törés, nincs semmi! És higgadj le jó? Stressz ki, nyugi be. -mosolyogtam rá.
-Persze, persze.. -morgott az orra alatt.
-Anyaa, és mennyi ideig lesz gipsze Bekinek?-nézett Alexx az anyujára.
-Mivel rendes gipsz kell, mert az alkarja törött el, ezért 6 hét.. És majd még pár lesz ahogy az ízületeit majd hozzászoktatja, hogy ott újra mozgathatja. Például ha felemeli most a kezét az nagyon fájna.. Ne próbáld ki!!-nézett hirtelen rám, mert látta, hogy elgondolkodtam. Eközben már rég a gipszelőben ácsorogtunk, így én felugrottam hosszú magasított ágyra, mint egy igazi beteg. Nekem nem volt rossz kedvem. Annak ellenére, hogy gipszet kapok, életem legjobb napján vagyok túl!
-Rebeka, ezt nem veled fogom megbeszélni, és ellent mondást nem tűrők.. de én komolyan feljelentem őket. Már beszéltem a stadion vezetőjével, és e-mailen átküldte már a menedzserüknek a számát. Most fogom felhívni, de kérlek ne nehezítsd meg az egészet azzal, hogy ellent mondasz nekem. Én ezt végig szeretném csinálni, tudom szerinted "csak"-tet macska kaparást a levegőbe-egy kéz törés, de lehetett volna több is..
-De nem lett!!!-csattantam fel.
-De lehetett volna..
-Jaaj kérlek, ne csináld már ezt.. ez annyira..
-Annyira mi?-faggatott kíváncsian.
-Ciki!! Minek a felhajtást? Nem lett semmi.-hangsúlyoztam ki az utolsó szót.
-Nem érdekel, menjünk haza.. köszi a segítséget. -intett Alexxék felé, majd kitolt az ajtón, és egészen a kocsiig vitt. De jó lesz otthon. Valahogy le kell erről őt beszélnem. Csak egy kéz törés.. nem jelent semmit. Nem kell beperelni senkit. Áhh.. Úristen, már majdnem éjfél.. Nagyon fáradt vagyok. És még ezt az utat csöndben kell végigszenvednem.. Ha megszólalnék, akkor aláírnám a halálomat.

Alexx szemszöge

Beki anyukája elég ideges volt...de meg is értem, hisz ilyenek az anyukák. Azért remélem lenyugszanak a kedélyek és nem lesz nagy perpatvar. A szerencsétlen végkifejlettől eltekintve, nagyon király volt a koncert. Én nem ismertem minden számukat, de élveztem. Aranyosak, bolondosak, jó zenével, mi kell még?!
Azért akkor nagyon röhögtem, mikor Bi egy alattunk álló pasi fejére ejtette a táblát..
Sajnálom, hogy Bekinek egy törött kézbe került élete legjobb estéje..szegény..pont a jobb keze, így még a sulit sem ússza meg.
De kétségkívül mindketten egy újabb felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak.
-----------------------Vissza a jelenbe--------------------------
Anya éjszakás volt a munkahelyén, úgyhogy én hazabuszoztam, addig is volt időm gondolkodni.
Egy röpke fél óra lehet az út, nem lakunk messze. Már egészen sötét volt az utcákon 9 óra magasságában, télen korán sötétedik. Csak ültem, a lábamat felrakva néztem ki az ablakon.
Az utcákon siető emberek, nagy kocsisorok, mindenki rohan haza a munkából. Vagy épp a munkába, ki tudja... A nagy elmélkedésben észre sem vettem, hogy már a végállomás következik, avagy mindjárt hazaérek.
Az állomás 2 percre van a házunktól... Leszálltam a buszról és elindultam a házunk irányába. Egy ideig kisebb tömeg volt körülöttem, mindenki abba az irányba ment amerre én. Mire elértem a zebrához, már csak én maradtam. Azon gondolkodtam, hogy még ki kéne tárgyalnunk az egész mai napot B-vel.. De mikor?
Mondjuk holnap!-beszéltem meg magammal. Eközben már beléptem az ajtón:
-Helóóóó!-ordítottam el magam.
Semmi válasz.Na, biztos már mindenki húzza a lóbőrt...-mondtam magamban.
Benyitottam nagyimhoz, ahol már a tv sem ment. Tehát alszik.
Apához be sem kellett nyitnom, már az előszobában hallottam a horkolását.
Nem csoda, hogy nem ébrednek fel az ordításra sem..
-Akkor innentől stratégiaváltás-mondtam félhangosan és lábujjhegyen bementem a szobámba.
Gyorsan bevágtam a ruhákat a fotelomba és lezuhanyoztam.Fáradt voltam, de még egy valamit el akartam követni.
-Háh, felhívom Bekit!-jutott eszembe.
-Hallóóóó, de rég beszéltünk!-kurjantottam, mikor felvette a telefont.
-Hehe, jaa, mizu?-röhögött bele.
-Áh, semmi most értem haza. Veled?Fáj a karod, te csonka?
-Persze hogy fáj, te gyökér, eltört!!-nevettünk mindketten. Ilyen egy szokásos beszélgetés nálunk.
-Azért nem halsz meg, nem?-kérdeztem kissé gúnyosan.
-Nem, dehogy, még élek!
-Élsz annyira, hogy legyen kedved holnap lemenni a kávéházba kitárgyalni a mai napot? Meg csak úgy.-humorizáltam.
-Aha, de azt nem tudom, hogy elengednek-e...anya már alszik.De biztos elenged, hisz mindig elenged.
-Á, nembaj azt én sem tudom, már alszik itt is mindenki..Majd holnap megkérdezem.-válaszoltam.
-Még írok SMS-t vagy valami, hogy mi lesz akkor..Viszont szerintem lerakom, mert már lassan kidőlök..páá!-köszöntem el.
-Páá, "jóccakát"!-jött a válasz, majd letettem.
Szerintem fél perc sem kellet,és már mély álomba szenderültem...